Bohnné Keleti Katalin

Bohnné Keleti Katalin

Marketing-, oktatási- és igazságügyi szakértő
0
Hallgató
(5)
15 értékelő osztályzata alapján
Bemutatkozás

Nagyon szeretem a szakmámat. Ez nem nagyon fontos információ, de én lényegesnek tartom. Meglátásom szerint a marketing célja és feladata, hogy az objektív tényeket és a szubjektív véleményeket, érzeteket összehangolja, egyensúlyba hozza, ezzel segítve a vállalkozásokat, vállalkozókat a piaci siker elérésében.

Az Argumentum Kft, amelyet 1992-ben alapítottam, marketing tanácsadással foglalkozik, és ebben a körben a kutatások is kiemelt szerepet játszanak. A kutatások mellett tanácsadás és képzés tartozik a cég profiljába. Az egyik fókusz, amivel sok éve foglalkozunk, az ügyfélkapcsolatok témája.

A szakmát eredetileg a Közgazdasági Egyetemen tanultam, és ezt tanulást azóta sem hagytam abba. Több, részben nemzetközi képzésben is részt vettem, veszek a mai napig, és rendszeresen látogatom a különféle szakmai konferenciákat, hogy a legújabb trendekről, tapasztalatokról tájékozódjam.

Több könyvet írtam, szerkesztettem, beleértve oktatási segédanyagokat (tankönyveket és egyetemi jegyzeteket) és szakmai könyveket is. A kötetek erőssége mindig a gyakorlati megközelítés, mivel a tanácsadóként végigvitt projektek tapasztalatait építem be a könyvekbe, cikkekbe.

Az évek során különböző szakértői minősítéseket is megszereztem, így a marketing szakértő, oktatási szakértő cím mellé, 2010-ben megszereztem az igazságügyi szakértői minősítést is.

Szakmai hitvallásom, hogy minden marketing, mindent mindig meg kell vizsgálni sok szempontból, és törekedni kell az optimális megoldás megkeresésére. A marketing véleményem szerint a hétköznapok tudománya, amelyet minden döntésünkben és minden esetben alkalmaznunk kell, meg kell tanulnunk úgy gondolkodni, hogy az megfeleljen a marketing alapjainak: figyelj oda a másikra, a környezetedre.

Több mint 20 éve vagyok vállalkozó, és több mint 30 éve foglalkozom a kutatásokkal.